Bevezetés a különbözõ írásrendszerekbe

Jelkészítés
Bizonyára volt egy pillanat a történelem korai idõszakában, amikor az egyik barlanglakó elõször valamiféle jelet hagyott maga mögött egy sziklán vagy a barlang falán. Elképzelhetõ, hogy ezek az elsõ jelek csupán csak úgy keletkeztek, hogy valaki a hamutól, faszéntõl vagy sártól beszennyezõdött kezét beletörölte egy világosabb színű sziklába. Ezek a legelsõ jelek véletlenül is létrejöhettek, de amikor ténylegesen rájöttek, hogy jeleket lehet hátrahagyni – céltudatosan, s aztán újra meg újra megismételve –, … nos, valamikor ebben az idõben születhetett meg a jel- és üzenetküldés, ami egyszer s mindenkorra megváltoztatta a világot. Nagyon sok idõ telhetett el az elsõ jelek és a részletes és színes barlangrajzok készítése között. Barlangrajzokról nagyon sok könyvben találhatunk másolatokat. Egyszerű rajzoknak tűnnek, de valójában igen nehezen lehet õket lemásolni, s nagyon ügyesnek kell lenni hozzá.

Íróeszközök, melyek használat közben kopnak
Az õsemberekhez hasonló jeleket mi is készíthetünk szénnel papíron vagy krétával a táblán illetve a járdán. A szén tulajdonképpen elégett fadarab, a kréta pedig egyfajta kõzet. Használat közben észrevehetjük, hogy a kréta elkopik, miközben egy része ottmarad a táblán.

Tollak, melyek a tintát a papírra juttatják = ofszet
Korai iskoláséveink egyik tevékenysége volt a különbözõ formák és minták papírra nyomtatása olyan szivaccsal vagy krumplival, amelynek a felszínébe valamit belefaragtunk. A különféle minták papírra juttatását nevezzük nyomtatásnak vagy „ofszetnek”.

Tollak, amelyek a növényekhez hasonlóan működnek = hajszálcsövesség
A növényeknek vízre van szükségük ahhoz, hogy éljenek. A vizet a talajból szívják fel, s egészen a leveleikig juttatják azt. Nagyon vékony szalmaszálakhoz hasonlatos apró csövecskék futnak minden növényben. Amikor víz kerül ezekbe a csövecskékbe – akkor igen meglepõ módon – az a legtermészetesebb módon halad fölfele bennük. A teljesen kifejlett fák igen termetes növények, mindazonáltal, nekik is el kell juttatniuk a vizet a földbõl a legmagasabb levelekig. Nyáron a nagy fák több mint 180 liter vizet szívnak fel a talajból naponta a törzsükön keresztül egészen a leveleikig. A víz mozgását vékony csöveken keresztül „hajszálcsövességnek” nevezzük. Nagyon sok toll működik ezen az elven: a tinta a „hajszálcsövesség” elvét kihasználva jut el a betétbõl attól a pontig, ahol a tényleges írás megtörténik.

A rostvégű tollak esetében a rostok láthatók is a toll hegyén. A rostok között található kicsiny rések olyanok, mint apró kis csatornák, amelyekben a tinta úgy áramlik, mint a víz a növény szárán. A porózus rostvégű tollak, a golyóstollak és a töltõtollak működnek a hajszálcsövesség elvén.

A legújabb „gél tinta technológia”
A gél tinták a legújabb fejlesztések közé tartoznak az íróeszközök tekintetében. A tinta szilárd állapotban található a toll belsejében, s a golyó mozgása teszi folyékonnyá. Az ilyen tollak tintaadagolását a gravitáció segíti.

Korlátozott képességek
A legtöbb íróeszköznek megvan a sajátos elõnye. Mindazonáltal, kevesük kínálja azt a rugalmasságot, amelyet egy töltõtoll képes nyújtani, amely igazán vissza tudja adni természetes karakterét és stílusát a kézírásnál.

Rugalmasság
Mondhatjuk, hogy a töltõtoll összeállítása olyan, mintha egy gépet szerelnénk össze, amely egy precízen ellenõrzött szivárgást szabályoz. A tintát a megfelelõ mennyiségben és a megfelelõ sebességgel kell a tintatárolóból áramoltatni különbözõ papírfelületekre. Ez a toll képes erre, s ez teszi oly különlegessé.

A tinta
A tollakat és a tintát egymástól függetlenül külön-külön fejlesztik, finomítják és kombinálják annak érdekében, hogy Önöknek a tökéletes kommunikáció lehetõségét kínálhassuk fel. Az írás folyamatában szinte csak a tollra irányítjuk figyelmünket, habár tinta nélkül nem is létezhetne az írás. A szokványos töltõtollak tintáját színezni kell festék- vagy pigmentanyagokkal, mivel ezek folyamatosan jó vizuális kontraszthatást keltenek, amikor papírra kerülnek. A tintának igencsak hathatósnak kell lennie, amikor különösen rostos, nagy nedvszívó képességgel rendelkezõ papíron alkalmazzuk, valamint azon papírok esetében, amelyeket a hintõporhoz hasonló felszíni „hézagpótló” anyagokkal látnak el annak érdekében, hogy nagyfokú egyenletességet érjenek el. A tintának gyorsan meg kell száradnia, lehetõleg a papíron és nem a tollban. Ezenkívül a tintának tisztán kell tartania a toll belsejét, s nem szabad olyan üledékanyagokat létrehoznia, amelyek eltömíthetik a kicsiny tintacsatornákat. A tintát úgy készítik el, hogy egyenletesen folyjék a toll fém és műanyag felületein. Úgy tervezik õket, hogy nehogy rozsdásodást vagy kárt okozzanak a fényes és gyakran értékes fém részeknél.

Iróeszközök
Ha a mai ember számára rendelkezésre álló összes íróeszközt vizsgáljuk, akkor igencsak meglepõdhetünk a széles választékon.

Sokak szerint a töltõtoll az „íróeszközök királya”. De milyen egyéb módok vannak ahhoz, hogy jeleket készítsünk? Hogyan működik a töltõtoll? És miért olyan különleges? Olvassa el a következõ részt, s megtudja a választ…

Golyóstollak
A golyóstollat a mai működési formájában Bíró László találta ki, tökéletesítette és szabadalmaztatta.
A golyóstollak a sűrű olajbázisú tintájukat a golyó segítésével juttatják a papírra, amint a golyó az írófelszínen gördül. A golyóstollak robosztusak és a kíméletlen munkakörülményeknek is ellenállnak. A húzott vonal vastagságát a golyónak az a része határozza meg, amely a papírral érintkezik.

Talán meglepõ lehet, hogy a golyóstollakban levõ golyó tulajdonképpen a papíron történõ tovagördülése révén viszi fel a tintát a papírra. A golyóstollaknál használt tinta rendkívül sűrű. Még a melasznál vagy a szirupnál is sűrűbb, és különbözõ olajokból valamint festékanyagokból készül. A golyóstollakat nagyon sokáig lehet használni. Ha egy Parker golyóstoll betéttel egy folyamatos egyenes vonalat húznánk, akkor az több, mint öt kilométer hosszúságot is elérhetne. Míg meghúznánk ezt a vonalat, a betétben levõ kis golyó több mint hárommilliószor fordulna körbe. A gravitáció segítségével jut a tinta az üregében elhelyezkedõ golyóra. Amint a tollat mozgatjuk a papíron, a golyó forog, s ezáltal tinta kerül a papírra. A golyó sokszor kevesebb, mint fél milliméter átmérõjű. Mit gondol, hányszor fordul meg a golyó, miközben egy egyméteres vonalat húzunk? Körülbelül 636-szor.

Minden évben több mint 45 millió golyóstoll betétet gyártunk a Parkernél. Ha egy egyenes vonalat alkotnánk ezekbõl a betétekbõl, akkor az hosszabb lenne, mint az Egyesült Államoknak New Yorktól Los Angelesig terjedõ távolsága. Ha húznánk egy vonalat mindazon tintával, amelyet egy év alatt gyártunk, akkor egy folytonos vonalat kapnánk, amely a Naptól kiindulva, a Merkúron, a Vénuszon és a Földön keresztül egészen a Marsig nyúlna.

Ceruzák
A ceruzák azért fognak, mert a ceruzabél kopásával nyomot hagy a papíron írás közben. Azért népszerűek, mert a vonalak kiradírozhatóak. A hagyományos faburkolatú ceruzákat ki kell hegyezni. A modern, finomított ceruzabéllel ellátott ceruzákkal állandó vastagságú egyenletes vonalakat lehet húzni anélkül, hogy faragni kellene õket.

Hagyományos ceruzák
A hagyományos ceruzákat faburkolattal és annak a közepén keresztülfutó ceruzabéllel készítették. Ezek már rövid idejű használat után is eltompultak, s ki kellett õket faragni, hogy hegyes legyen a végük. A fõ oka annak, hogy miért szereti sok ember a grafitceruzát az, hogy ki lehet radírozni azt, amit vele írunk. A faburkolatot általában cédrusból készítik, vagy valami ehhez hasonló fából, amit könnyű faragni. A ceruzabetét pedig egy olyan keverék, amely grafitból (szén) – a feketeség miatt – és kaolinból (ez az az anyag, amibõl bögréket, alátéteket és tányérokat készítenek) – a keménysége miatt – áll. A ceruzabetétet kiégetik, hogy kemény legyen, majd pedig két réteg fa közé ragasztják (általában 9 adagnyi ceruzabetét kerül egy „szendvicsbe”). Ezután a „szendvicset” kilenc külön ceruzára vágják szét, amelyeket ki kell még hegyezni. A ceruzák keménységének meghatározásához még ma is jeleket használunk, mint például a HB, ami azt jelenti, hogy Kemény Fekete (Hard Black).

Modern ceruzák
A ceruzabél készítésének mai módja a nyomógombos- és a töltõceruzáknál az, hogy grafitot használnak a feketeség eléréséhez és polimer gyantát az egyenletes felülethez és az erõteljességhez. Ezen anyagok segítségével a ceruzabelet olyan finommá lehet tenni, hogy nem lesz szükség a faragására, és oly egyenletessé, hogy sokkal kellemesebb lesz a vele való írás.

Roller irón
A roller irón, amely vízbázisú folyékony tintával és a toll végén elhelyezkedõ golyóval van ellátva, a rostvégű tollakhoz hasonlóan működik. A tinta a hajszálcsöveken keresztül a golyóra folyik a tintatárolóból. A golyó egy egyenletesen gördülõ mechanikai kenõszerkezetként működik.

A töltõtoll
Most pedig tekintsük át a töltõtoll részeit, valamint azon szerepüket, amelyet a tintának a tintatárolóból a papírra juttatásánál betöltenek.

A tintatároló
A töltõtollnál a tintatároló vagy egy elõre megtöltött patron, vagy egy olyan konverter, amelynek segítségével tintatároló üvegbõl is újra lehet tölteni a tollat. Bármelyik módszert is használjuk, annak mindenképpen tökéletesen kell szigetelnie. A tintatárolóba levegõt kell juttatni, amely a tárolóból kilépõ tinta helyébe fog lépni.

A tintaadagoló
Ahogy a tinta elhagyja a tintatárolót, egy keskeny résen keresztül a tintaadagolóba jut. A tintaadagolót általában speciális, rendkívül jó minõségű műanyagból készítik.

A tintaadagoló számos szerepet tölt be.
1.A tintát a tollhegyhez kell juttatnia a tintacsatornán át.
2.A tintát egyenletesen kell az írófelszínre juttatnia, s nem szabad, hogy az apró cseppekké álljon össze.
3.A szerkezetükbe be kell építeni egy „expanziós kamrát”, amely megtartja a tintát, amit a levegõ tágulásával kiszorít a tintatárolóból. Ez megakadályozza a toll folyását. Csupán azáltal, hogy kezünkben tartjuk a tollat, a tintatárolóban levõ levegõ elkezd melegedni, ezáltal pedig tágulni, ez pedig tintát fog juttatni az expanziós kamrába. Az expanziós kamrát általában nem lehet látni. A toll belsejében helyezkedik el, ott, ahol ujjaink megfogják a tollszárat írás közben.
4.A tintaadagolónak lehetõvé kell tennie, hogy levegõ juthasson be a tintatárolóba, ami a használat közben távozó tinta helyére fog kerülni.
5.Végül pedig, a tintaadagolónak kell ellátnia a tollhegyet tintával.

A tollhegy
A tollhegy a tollnak az a része, amely megkülönbözteti a töltõtollat az összes többi íróeszköztõl. Speciálisan vágott rész ez, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a jellegzetes tollszemet meg lehessen formálni rajta. A tollhegyet úgy kell elhelyezni a tintaadagolón, hogy a hajszálvékony tintacsatorna a tintaadagolóban közvetlenül a tollhegy nyílása alatt legyen. Ha ez a két rész nincs egyvonalban, akkor a toll nem működik.

A tollhegy nyílása
Az írás tényleges folyamata számos mozdulatból áll:

A vastag és vékony vonalak „erõsségét és árnyalatát” azáltal kapjuk meg, hogy a tollhegy villája kinyílik, amikor lefele ható nyomás éri az író egyéni írásstílusa szerint. Ez a tulajdonság sokkal jobban érvényesül, ha jó minõségű töltõtollat használunk.

Mivel a tollszem folyamatosan „súrlódó mozgással” mozog a papíron, ezért nagyon keménynek kell lennie. Ahhoz, hogy megadjuk a tollhegynek a kellõ tartósságát, egy kicsiny gömböcskét helyezünk el a tollszemen, amely általában nagyon kemény fémbõl készül, például irídiumból vagy ruténiumból. Ennek a gömböcskének szintén hasítottnak kell lennie, akárcsak a tollhegy többi részének.