?>
ÉTTEREM
Étlapunkon kiváló szakácsaink által megkomponált magyar és nemzetközi ételkülönlegességeken kívül remek hűsítő italok és a legjobb magyar borok is megtalálhatók. Konyhánk speciális elvárásoknak is eleget tud tenni, mint például vegetáriánus, liszt és tej érzékeny vendégek vagy a magyartól eltérő vallási szokások.
Az ebédhez, vagy üzleti megbeszéléshez külön termet 10 főig tudunk térítésmentesen rendelkezésre bocsátani.
Előzetes asztalfoglalás a 88/579-490 - es telefonszámon lehetséges.
Genius Loci …
Kedves Vendégünk!
Ön Veszprém egyik legrégibb negyedébe, már az Árpád korban létező városrészbe érkezett.
Az épületet a Séd patak partján, a Szent Benedek hegy szikláinak tövében a káptalani jószágkormányzóság építtette az 1790-es években, amely ma védett műemlék.
Az államosítás után iskolaként működött. A rohamos állagromlás miatt a múlt század végére az épület puszta fennmaradása is kétségessé vált.
A felújítás során igyekeztünk korunk követelményeinek megfelelő, de az épület késő barokk jellegét, hangulatát megőrző éttermet és szállodát kialakítani.
Örülünk, hogy betért hozzánk. Reméljük, hogy a történelmet idéző hely, a megkomponált ételek, a remek borok segítenek néhány kellemes órát szerezni eme felgyorsult világban.
Kellemes időtöltést és jó étvágyat kívánunk!
8200 Veszprém, Jókai M. u. 48.
Tel.: 88/579-490 Fax: 88/579-491
Kovács Győző-étteremvezető
Szuromi János-konyhafőnök
II kategória
ÉTLAP és ITALLAP 2010
HIDEG ELŐÉTELEK
1. Tatár beefsteak
(Konyakban érlelt bélszínjava darálva, hozzá illő fűszerekkel gazdagítva, salátafészekben,
articsóka szívvel, gyöngyhagymával és primőrökkel tálalva)
2. Sóágyon érlelt lazac vékonyan szelve, kaviárral, vodkás tejföllel, friss pirítóssal
3. Magyaros vegyes ízelítő
/baconszalonna, téliszalámi, parasztkolbász, sajtok, vaj, primőr zöldségek/
LEVESEK
4. Húsleves zöldséggel és lúdgégetésztával
5. Francia hagymakrémleves sajtos pirítóssal
6. Tárkonyos borjúraguleves
7. Házi gulyásleves
MELEG ELŐÉTELEK
8. Libamáj roston sütve Kecskeméti barackpálinkával flambírozva schalotta hagymával
és pármai sonka-rózsákkal
9. Fekete kagyló fehérboros fokhagymás lében, frissen sütött kukoricás kenyérrel,
királyrákkal
10. Camembert rántva mézzel párolt almával, párolt rizzsel
VEGETÁRIÁNUS ÉTELEK
11. Tejszínes, parajos széles metélt barna fokhagymával
12. Pappardelle paradicsomos szósszal
13. Pappardelle di pesce
(füstölt lazac, tejszín, fokhagyma, fehérbor)
14. Zöldségsteak sajttal, tejföllel gazdagítva
SALÁTATÁLAK
15. Fogas Orly módra friss salátahalmon balzsamecetes öntettel
16. Dupla, vasalt jércemell kerti füvekkel ízesítve, roston sütve, kevert friss salátával
és kívánság szerinti öntettel
17. Mozzarella szeletek paradicsommal salátafészekben tálalva frissen őrölt vegyes borssal,
olivaolajjal, zöld fűszerekkel
18. Görög saláta lágy fetasajt kockákkal olivabogyóval, zöld fűszerekkel gazdagított
salátaágyon
19. Füstölt lazacrózsák gyömbéres – tormás majonézzel, citromszeletekkel, friss pirítóssal,
ropogós salátával
SZÁRNYASBÓL KÉSZÜLT ÉTELEK
20. Illatos furmintban pácolt csirkemedalion bacon szalonnába göngyölt aszalt szilvával
és burgonyapürével
21. Vaslapon sült csirkemell mozzarellával és paradicsommal rakva zöld fűszerekkel,
sonkás pirított burgonyával
22. Snidlinges juhtúróval töltött csirkemellfilé rántva brokkolirózsával, gombás rizzsel
és roston sült olívaolajos paradicsommal
SERTÉSHÚSBÓL KÉSZÜLT ÉTELEK
23. Mustáros borssal pácolt sertéstarja, hagymás törtburgonyával tálalva, kolozsvári szalonna
taréjjal, házi vegyes salátával körítve
24. Óriás rántott szelet sertés-szűzből vajas, petrezselymes burgonyával, citromgerezddel
25. Sertésszűzérmék roston sütve, friss paprikából, paradicsomból készített lecsóval,
snidlinges, fokhagymás burgonya chips-szel
26. Sertésszűz-steak roston sütve spárgával és bacon szalonnával gratinírozva, vajas párolt
zöldséggel és fűszeres burgonyával
MARHA- ÉS BORJÚHÚSBÓL KÉSZÜLT ÉTELEK
27. Dupla bélszínjava roston sütve kívánság szerinti körettel, spanyol vagy tejszínes,
snidlinges Camembert mártással
28. Bélszínjava roston sütve Dijon-i mustáros barnamártással, fűszeres steak-burgonyával,
grillezett zöldségekkel
29. Bélszínjava „Gizella-módra” /libamáj és bélszínjava randevúja zöldborsmártással/,
zelleres burgonyapürével
30. Marhapörkölt Egri bikavérrel készítve, főtt burgonyával
31. Citromos-tárkonyos borjúsült vajas párolt zöldséggel, burgonyapürével
HALÉTELEK
32. Balatoni fogasfilé roston sütve, aprórákos Chardonnay mártással, vajas, petrezselymes
burgonyával
33. Currys, kókuszos fogas-érem wok zöldséggel és vadrizzsel
34. Tavi fogasfilé grillezve zsenge, leveles paraj és pirított barnafokhagyma ölelésében
készült tejszínes széles metélttel
35. Zsályás fehérboros vajhalfilé jégsalátával, spárgával, jázminrizzsel
36. Cápaharcsa filé paprikás mártáson kapros túrós csuszával
37. Egészben sütött pisztráng zsenge fokhagymás parajágyon, vajas burgonyával
AJÁNLATUNK KÉT SZEMÉLYRE
38. Gizella bőségtál 2 személyre
/sertésszűz rántva, baconbe göngyölt sertésszűz roston, grillezett jérce, rántott brokkoli,
karfiol, erdei gombamártással és vegyes körettel/
39. Ínyenctál
/roston sült bélszínérmék, fogas Orly módon, zsírjában sült libamáj, grillezett zöldköret,
fűszeres steakburgonya és friss saláta, dijoni mártás és zöldfűszeres tartár/
AJÁNLATUNK GYERMEKEKNEK
40. Pindur Pandúrok kedvence
(Rántott csirkemell sajttal, hasábburgonyával)
41. Túrós tészta
42. Szilveszter macska kedvenc étke
(Trappistasajt rántva párolt rizzsel, tartármártással)
43. Tom és Jerry szelet
(Sajttal, sonkával töltött pulykamell vegyes körettel)
SALÁTÁK
44. Paradicsomsaláta
45. Káposztasaláta
46. Vegyes friss saláta joghurtos dresszinggel
47. Csemege uborka
48. Káposztával töltött almapaprika
49. Házi vegyes savanyúság
Friss salátához kérhető öntetek:
Kapros – joghurtos, Rockfort sajtos, Gizella dressing
KÖNNYŰ DESSZERTEK
50. Banán split
51. Szeder charlotte fagyival
52. Turmix fagylalttal (epres, banános, málnás,szedres)
KIADÓS ZÁRÓFOGÁSOK
53. Forró mákkrémmel töltött palacsinta, vörösboros szilvaraguval, vanília fagylalttal
54. Somlói galuska vanília fagylalttal
55. Gundel palacsinta
56. Sajttál /Camembert – Pannónia – Trappista – Parenyica – Parmezán szőlővel, dióval,
primőrökkel gazdagítva/
FLAMBÍROZOTT ÉTELEK
57. Lángoló flambír: nyárs a húsok legjavából /bélszín, sertés szúz és pulykamell/ a vendég
előtt falmbírozva, gazdagon körítve
58. Pulyka medalion rummal flambírozott ananász szeletekkel és mazsolás rizzsel körítve
59. Flambírozott banán kompozíció mandulával
60. Gundel palacsinta /narancsos, citromos diókrémmel töltött palacsinta, forró csokoládé
öntettel, rummal flambírozva/
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy mindenből fél adagot is adunk 70 %-os áron.
ÁSVÁNYVÍZ
Kékkúti
Natur Aqua
ÜDÍTŐITALOK
Gyümölcslevek (
(meggy, alma, őszibarack, körte,
grapefruit, paradicsom, ananász, narancs)
Jeges tea (
Coca Cola (
Coca Cola Light (
Fanta narancs, Fanta citrom (
Sprite (
Ginger (
Tonik (
Energia ital (
CSAPOLT SÖRÖK
Dreher Classic (
(
Pilsner Urquelle (
(
PALACKOZOTT SÖRÖK
Dreher (
Dreher alkoholmentes (
Dreher Bak (
Edelweiss Weißbier (
Heineken (
KÁVÉK
Eszpresszó
Hosszú kávé
Melange
Cappuccino
Ír kávé
Jeges kávé
TEÁK
Fekete tea
Gyümölcstea
Zöld tea
WHISKY (4 cl)
Chivas Regal
Jameson
Jack Daniels
Jim Beam
Ballantine’s
Johnny Walker Red
COGNAC, BRANDY (4 cl)
Hennessy
Remy Martin V.S.O.P.
Otard V.S.
Metaxa *****
Brandy Napoleon
PÁLINKÁK ÉS MÁSOK (4 cl)
Agárdi cigánymeggy pálinka
Kajszibarack pálinka
Birs pálinka
Feketeribizli pálinka
Pannonhalmi törköly
Nemes bodzapálinka
Szatmári szilvapálinka
Kosher Sliwovitza
Kecskeméti Fütyülős Barack
szeszesital
Calvados Boulard
Stolichnaya Vodka
Bombay Sapphire gin
Sauza Silver Tequila
Bacardi
(light, black, limon)
Bacardi 8 éves
LIKŐRÖK (4 cl)
Cointreau
Carolan’s
Tia Maria
Bailey’s
Malibu
Cream de Cassis De Kuyper
Amaretto De Kuyper
Cherry Brandy De Kuyper
Hubertus
ÉTVÁGYGERJESZTŐK, KOKTÉLOK
Harmatcsepp a Séd völgyéből (2 cl)
Tokaji Szamorodni száraz (0,1l)
Zwack Unicum (4 cl)
Zwack Unicum Next (4 cl)
Jägermeister (4 cl)
Vilmoskörte ízű szeszesital (4 cl)
Hungária Extra Dry (10 cl)
Campari (8 cl)
Martini (8 cl) (dry, bianco, rosso)
Tequila Sunrise
(Tequila, citromlé, Grenadine, narancslé)
Sex on the beach
(Maracuja vodka, papaja, őszibarack, narancs és ananászlé)
ÉTVÁGYGERJESZTŐK, KOKTÉLOK
Piña Colada
(fehérrum, tejszín, kókuszszirup, ananászlé)
(fehérrum, barnarum, mandulaszirup, citromlé,
Grenadine, narancslé)
Gizella királyné
(Száraz pezsgő, Creme de Cassis)
ALKOHOLMENTES KOKTÉLOK
Grand Slam
(3 féle erdei gyümölcs és narancslé)
Coconut Kiss
(kókuszszirup, tejszín, ananászlé)
Sportsman
(4 féle egzotikus gyümölcs: maracuja, papaja,
mango, őszibarack és narancslé)
FEHÉR BOROK
Házi fehérbor (
Pannonhalmi Apátsági Cuvée
2008 Pannonhalma (
Nyakas Budai, Irsai Olivér
2009 Etyek-Buda (
Jásdi Csopaki Rizling
2007 Csopak (
Szeremley Szürkebarát
2008 Badacsony (
Figula Zenit
2009 Balatonszőlős (
Figula Chardonnay (
2008 Balatonszőlős (
Laposa Juhfark
2008 Somló (
Degenfeld Hárslevelű
2008 Tokaj-Hegyalja (
ROSÉ BOROK
Dúzsi Rosé
2009 Szekszárd (
Gere & Weninger Rosé
2009 Villány (
Kanyári Rosé
2009 Baéatonlelle (
VÖRÖS BOROK
Házi vörösbor (
Sebestyén Icze (
2007 Szekszárd (
Takler Trió
2006 Szekszárd (
Takler Merlot
2008 Szekszárd (
Thummerer Tréfli Cuvée (
2005 Eger (
St. Andrea Áldás
2007 Eger (
Pannonhalmi Pinot Noir
2007 Pannonhalma (
Weninger Kékfrankos
2007 Sopron
Bock Portugieser (
2008 Villány (
Sauska Cabernet Sauvignon
2008 Villány (
Gere Cabernet Sauvignon Barrique
2007 Villány (
TOKAJI BOROK
Dessewffy Száraz Szamorodni
2002 Tokaj-Hegyalja (
Degenfeldi Tokaji Szamorodni Édes
2000 Tokaj-Hegyalja (
(
Degenfeld Fortissimo Late Harvest
2008 Tokaj-Hegyalja Tarcal (
Oremus Aszú 5 Puttonyos
2000 Tokaj-Hegyalja Tolcsva (
PEZSGŐK
Törley Talisman félszáraz (
Törley Charmant Doux (
Hungária Extra Dry (
Henkell Trocken (
Francois Presidente (
Szigeti Pezsgő (