Alsópáhok Önkormányzata Képviselő-testületének

11/2004.(VI.15.) rendelete
az állattartás helyi szabályairól
Alsópáhok község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 42.§. (2)-(3) bekezdésében az állatvédelemről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben, továbbá a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló 35/1997. (II. 26.) Korm. rendeletben biztosított jogkörében eljárva az állattartás helyi szabályaira vonatkozóan az alábbi rendeletet alkotja:
I. fejezet
Általános rendelkezések
1. §

(1) E rendelet célja azon szabályok meghatározása, melyek elősegítik az állattartók, valamint az állattartással érintettek érdekeinek érvényesülését, s biztosítják, hogy az állattartás mások nyugalmát, biztonságát és testi épségét ne veszélyeztesse.

2. §

(1) E rendelet hatálya kiterjed – a (2) bekezdésben megállapított kivétellel – az önkormányzat közigazgatási területén
a.) minden olyan természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságra, aki, illetőleg amely, az állat tulajdonosa, továbbá aki az állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli (továbbiakban: állattartó).
b.) minden olyan ingatlanra, épületre és építményre, ahol állattartás van.
c.) a közterületen megvalósuló állattartásra,
d.) a kóborállatokra.
(2) A rendelet hatálya nem terjed ki a cirkuszra, állatkiállításra, vágóhídra, engedéllyel működő állatfelvásárló telepre, lósport telepre, állatkórházra, gyepmesteri telepre, állatkertre, vadaskertre, laboratóriumi kísérleti állattartásra és a fegyveres testületek állattartására, a kedvtelésből tartott állatokat forgalmazó kereskedésekre.

3. §

(1) E rendelet alkalmazásában:
a) Állattartás: olyan tevékenység, amelynél az állat tartása állati eredetű termék előállítására (pl. hús, tej, tojás, gyapjú), munkavégzésre, sportcélok elérésére, kedvtelésre irányul. Nem minősül állattartásnak a családi szükségletek kielégítése vagy feldolgozás céljából vásárolt vagy beszállított állatok legfeljebb egy hétig történő, átmeneti tartása.
b) Állattartó: az állat tulajdonosa, vagy az állat gondozója, felügyelője.
c) Állattartási hely: az ingatlannyilvántartásban egy helyrajzi számon szereplő ingatlan, ahol az állatok gondozása, felügyelete történik.
d) Számosállat: ló, öszvér, szamár, szarvasmarha.



e) Nagy haszonállat: sertés, juh, kecske.
f) Baromfi: tyúk, kakas, csirke, liba, pulyka, kacsa.
g) Kisállat: nyúl, nutria, pézsma, csincsilla,
ga) Húsevő prémes állat: nyest, nyérc, görény, róka, hermelin.
h) Kedvtelésből tartott állat: eb, macska, díszállat, kivéve, ha azok a tartás céljánál fogva a jövedelemszerzést szolgálják.
i) Lakásban tartható állat: eb, macska, a kedvtelésből tartott díszállatok(halak, tengerimalac, aranyhörcsög, stb.).
j) Veszélyes állat: a veszélyes állatok tartásáról és tartásának engedélyezéséről szóló jogszabályban felsorol fajok egyedei, valamint a veszélyes állattá nyilvánított állat.
k) Védett és fokozottan védett állat: a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó jogszabályban meghatározott állat.
l) Vágóállat: a hús-, bőr-, szőrme- és egyéb termékek előállítása céljából tenyésztett és tartott állat.
m) Kóbor állat: a háziasított állat gazdátlan egyede.
n) Vakvezető eb: az az eb, amelyet erre a célra speciálisan kiképeztek, és a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége igazolvánnyal látott el.
o) Őrző-védő eb: az amelyet magán- vagy társas vállalkozásban folytatott őrző-védő szolgálat során alkalmaznak, illetve amelynek ilyen funkcióját az alkalmazó intézmény vezetője igazolja.
p) Jelző eb: az, amely a halláskárosultak segítségét szolgálja, aminek szükségességét szakorvos igazolja.
q) Jó gazda gondossága: az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet).
r) Belterület: azon ingatlanok összessége, amelyek ingatlannyilvántartási tulajdoni lapján, az ingatlan fekvéseként „belterület” megnevezés szerepel.
s) Zártkert: azon ingatlanok összessége, amelyek ingatlannyilvántartási tulajdoni lapján, az ingatlan fekvéseként „zártkert” megnevezés szerepel.
t) Külterület: azon ingatlanok összessége, amelyek ingatlannyilvántartási tulajdoni lapján, az ingatlan fekvéseként „külterület” megnevezés szerepel.
u) Zárt trágyatároló: olyan építészetileg zárt építmény, amely biztosítja a trágya és trágyalé előírásoknak megfelelő tárolását, illetve a környezetre zavaró hatást keltő tényezők (bűz, rovarok, rágcsálók) kiküszöbölését.
v) Zárt udvar: olyan kerítéssel körülvett udvar, amely megakadályozza az állat tartási helyéről történő kijutását.
w) Sport célú állattartás: az állat versenyeztetési célú tartása és felkészítése, az állat szabadidős, szórakoztató jellegű tevékenységében való részvételre történő felkészítése és foglalkozatása.
II. fejezet
Az állattartás általános szabályai
4. §

(1) A község közigazgatási területén állatot – a közegészségügyi, állategészségügyi, állatvédelmi valamint építésügyi és környezetvédelmi szabályok betartása mellett is – csak e rendeletben foglalt szabályok szerint lehet tartani.


(2) Állattartási helyenként tartható állatok mennyiségét e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(3) Az állatok tartására szolgáló építmények és az ezekhez tartozó kiszolgáló létesítmények kialakítása építési engedély alapján történhet a közegészségügyi, állategészségügyi és környezetvédelmi jogszabályok betartásával. Az építmények megvalósítása során alkalmazandó védőtávolságokat e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(4) Zárt technológiával történő korszerű állattartásnál – a szakhatóságok egyetértése esetén – az előírt védőtávolságok legfeljebb 30%-kal csökkenthetők.

5. §

(1) Az állattartó köteles gondoskodni az állatok kedvező életfeltételeinek biztosításáról, a létesítmények tisztaságáról és folyamatos fertőtlenítéséről, a káros rovarok és rágcsálók rendszeres irtásáról.
(2) Az állattartó köteles gondoskodni állatainak megfelelő tartásáról, takarmányozásáról és gondozásáról. Állatai védelme és egészségének megóvása érdekében köteles az állategészségügyi rendelkezéseket megtartani és az állatok megbetegedése esetén állatorvos igénybevételéről gondoskodni.
(3) Ha az állattartó nem kívánja az állatot tovább tartani, köteles annak megfelelő elhelyezéséről gondoskodni.
(4) Tilos az állattartó által megunt vagy egyéb ok miatt nem tartható állatot szabadon engedni, elhagyni.

6. §

(1) Az állattartónak biztosítani kell, hogy az állattartással senkinek kárt ne okozhasson. Bármilyen állat csak oly módon tartható, hogy a közterületet, a lakóépületek közös használatú helyiségét, a lakások erkélyét, teraszát, loggiáját, ablakpárkányát ne szennyezze. Az esetleges szennyeződést a tulajdonos illetőleg az állat felügyeletével megbízott személy köteles haladéktalanul eltávolítani.
(2) Az állattartó az állatok tartása során a jó gazda gondosságával köteles eljárni.
III. fejezet
Az állatok tartása és elhelyezése
7. §

(1) A nevelési-, oktatási-, egészségügyi létesítmény, egyéb közintézmény, gyógyszertár, temető, élelmiszerbolt, élelmiszeripari üzem s vendéglátó egység területén és annak 50 méteres körzetén belül, valamint a társasházi lakóépületekben és azok telkén – függetlenül attól, hogy az intézmény illetőleg az ingatlan melyik állattartási övezetbe tartozik – tilos haszonállatot tartani.
(2) Állatot tartani csak az arra vonatkozó építésügyi, közegészségügyi, állategészségügyi szabályok megtartásával szabad.
(3) Állatot tartani – eb, macska és díszállat kivételével – csak lakóépületen kívül, istállóban, ólban, ketrecben, illetve elkülönített, az állat sajátosságainak megfelelő melléképületben szabad.





(4) Galambok a lakóépületen belül, a padlástér elkülönített helyén is tarthatók,. Többlakásos épület esetén ehhez a többi tulajdonostárs, vagy egyéb jogcímen használó hozzájárulása szükséges. Baromfi, díszbaromfi a lakóépülethez tartozó udvarban, ketrecben egyaránt tartható. Kedvtelésből tartott kisállat a lakásban is tartható.

8. §

(1) Több lakásos lakóépületben, illetve közös udvarral rendelkező lakások esetében bármely állat tartásához – amennyiben az közös használatú helyiséget, udvart, ingatlant érint – szükséges a többi tulajdonostáras, vagy egyéb jogcímen használatra jogosult beleegyezése.
(2) Társasházban, többlakásos épületben az állattartás további részletes szabályait a házirendben kell meghatározni.

9. §

(1) Az állatok elhelyezésére szolgáló helyiséget könnyen tisztítható, hézag-és szivárgásmentes, megfelelő lejtésű, csúszásmentes szilárd padozattal valamint hézagmentesen fedett és zárt trágyagyűjtővel kell ellátni. Az állattartó köteles az állatok elhelyezésére szolgáló helyiséget naponta legalább egyszer, de szükség szerint akár naponta többször is kitakarítani, rendszeresen fertőtleníteni, és az ott lévő kártékony, fertőző rágcsálókat, rovarokat rendszeresen irtani.
(2) Az állattartásra szolgáló helyet el kell keríteni, s amennyiben 20 kisállatnál vagy 5 számos, vagy nagy állatnál több haszonállatot tart a tulajdonos, gazdasági udvart kell kialakítani.
(3) Az alkalmazott tartási rendszernek biztosítani kell az állatok megfigyelhetőségének lehetőségét, valamint az etető- és itató berendezésekhez való akadálytalan hozzáférhetőséget.
(4) A beteg vagy sérült állat szükség szerinti elkülönítése, gyógykezelése céljára helyet kell biztosítani.
(5) Az állattartásra szolgáló építmények szellőzőnyílásait a saját udvar felé kell kiképezni. A keletkező bűzös gázok áramlását természetes vagy mesterséges szellőzéssel a magasba kell terelni.

10. §

(1) A trágya- és trágyalétárolót résmentes födéllel kell ellátni, oldalát és aljzatát pedig vízzáró módon kell kiképezni, úgy, hogy onnan trágyalé ki ne folyhasson és a talajt ne szennyezze. Az ólakban és a trágyatárolókban az ammóniaképződés csökkentésére szagtalanító anyagokat kell használni.
(2) A trágyalégyűjtőt és az állatok elhelyezésére szolgáló épületet zárt csatornával kell összekötni. A trágya- és trágyalégyűjtőt szükség szerint, de legalább évente kétszer ki kell üríteni, és biztosítani kel a tartalmuk ártalommentes elhelyezését.
(3) Csapadékvíz-elvezető árokba, szennyvízcsatornába, ásott kútba, felszíni vízterekbe (tavakba, vízfolyásokba) trágyalevet, illetve trágyával szennyezet csapadékvizet bevezetni tilos.
(4) A haszonállatok alom nélküli, hígtrágyás tartása tilos.






IV. fejezet
Az ebtartás szabályai
11. §

(1) Ebet a község területén a tulajdonos vagy az állattartó zárt tartási helyen, vagy pórázon megkötve úgy tarthat, hogy az eb mások testi épségét ne veszélyeztesse. Ennek során biztosítani kell, hogy az eb a tartási helyéről a közterületre, vagy mások területére ki ne szabadulhasson.
(2) Közterületre ebet csak pórázon szabad kivinni, harapós, vagy támadó természetű ebet szájkosárral is el kell látni, felügyeletét mindenkor biztosítani kell.
(3) Az ebtartó köteles az állatot úgy tartani, hogy az azonos lépcsőházban lakó, illetve a falszomszéd, továbbá a közös lakáshasználók nyugalmát tartósan vagy rendszeresen ne zavarja, szabad mozgásukat ne gátolja.
(4) Amennyiben az állattartó az ebet kennelben tartja, annak minimális nagysága 2x2 méter. A kennel közvetlenül a szomszéd kerítésére nem építhető, minimum a kerítéstől számított 1 méter távolságot be kell tartani, s a kerítés mentén a telepítési távolságok betartásával növényzetet kell telepíteni.
(5) Amennyiben az ingatlanon kennel nem létesíthető, a mozgástér biztosítása érdekében minimum 4 m huzalhoz csatlakozó legalább 2 méteres lánccal lehet az ebet kikötni.
(6) Harapós, támadó vagy kiszámíthatatlan természetű eb tartása esetén az ingatlan vagy a ház bejáratán szembetűnő módon erre utaló figyelmeztető táblát kell elhelyezni.
(7) A szabadon tartott eb számára minden esetben a méretének megfelelő ólat kell építeni.

12. §

(1) A kóbor ebek befogása a Gyepmesteri Társulás keretén belül történik. A befogott állatokat 14 napig felügyelet mellett kell tartani, és a befogás tényét a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján közzé kell tenni. Amennyiben a befogott eb tulajdonosa, gondozója a felügyeleti idő alatt jelentkezik, úgy napi 1.000 Ft költség megtérítése esetén részére az ebet vissza kell adni.
(2) Amennyiben az eb gazdája a felügyeleti idő alatt nem jelentkezik, az ebet értékesíteni lehet, vagy az állatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával ki lehet irtani.

13. §

(1) Tilos ebet beengedni, bevinni, illetve tartani a vakvezető kutya valamint az intézmény őrzését szolgáló eb kivételével:
a) vendégforgalmat lebonyolító nyilvános helységbe,
b) üzletbe, vagy piac területére, vágóhídra, élelmiszer-feldolgozó üzembe,
c) nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális létesítmény és fürdő valamint strand területére,
d) ügyfélforgalmat lebonyolító közintézmény épületébe,
e) a temető területére,
f) a játszótér területére.



V. fejezet
Jogkövetkezmények
14. §

(1) E rendelet szabályainak megsértése esetén – amennyiben az intézkedésre jogszabály nem a jegyzőt vagy más szervet jogosítja fel – a polgármester az állattartót megfelelő tartásra kötelezheti, illetve az állattartást korlátozhatja vagy megtilthatja.
(2) Ha magasabb szintű jogszabály eltérően nem rendelkezik szabálysértést követ el, és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki e rendelet
a) 1. számú mellékletében meghatározottaknál több állatot tart,
b) 2. számú mellékletében meghatározott védőtávolságokra vonatkozó rendelkezéseket megszegi,
c) az 5.§. (3) és (4) bekezdésében foglaltakat megszegi,
d) a 6.§.(1) és (2) bekezdésében foglaltakat megszegi,
e) a 7.§.(3) bekezdésében foglaltakat megszegi,
f) a 9-10.§-ban foglaltakat megszegi,
g) a 11.§-ban és a 13.§-ban foglaltakat megszegi.

VI. fejezet
Záró rendelkezések
15. §

(1) Ez a rendelet 2004. július 1-én lép hatályba. Egyidejűleg Alsópáhok Községi Közös Tanács 3/1989.(II.25.) számú, továbbá Alsópáhok Községi Közös Tanácsnak az ezt módosító 2/1990.(V.26.)számú, valamint Alsópáhok község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001.(V.18.) számú, 1/2003.(I.22.) számú, 19/2003.(IX.9.) rendeletei hatályukat vesztik.


Alsópáhok, 2004. június 14.


Lázár László Dr. Puskás László
polgármester jegyző


A rendelet kihirdetve 2004. június 15-én.



Dr. Puskás László
jegyző



1. számú melléklet

Alsópáhok község közigazgatási területén állattartási helyenként

tartható állatok mennyisége

Állatfajták megnevezése Állatok mennyisége db
Belterület Zártkert Külterület
Számosállat 15 15 Korlátozás nélküli mennyiségben tartható állat.
Nagy haszonállat 60 60
Tyúk, kakas, csirke Zárt tartás esetén 7.000 7.000
Udvari tartás esetén 200 200
Liba, pulyka, kacsa Zárt tartás esetén 600 600
Udvari tartás esetén 50 50
Kisállat1 600 600
Eb2 Házőrző 1 1
Kedvtelésből tartott 1 1
Céljellegű 1 1
Macska3 5 5

1 De húsevő prémes állatból legfeljebb 20 db anya és annak szaporulatai.
2 Ebtenyészet esetén még 5 db tenyészállat és annak szaporulatai.
3 Macskatenyészet esetén még 5 db tenyészállat és annak szaporulatai
_______________________________________________________________________
2. számú melléklet

Az állattartás céljára szolgáló épületek elhelyezésének védőtávolságai

Építmény fekvése, megnevezése Védőtávolság méter
Belterületen lévő lakótelken állattartó épület, annak kifutója, trágya, trágyalé tárolója
Lakóépülettől (tervezett lakóépülettől), szomszédos gazdasági épülettől (tervezett gazdasági épülettől) 10
Különálló elhelyezés esetén saját gazdasági épülettől 3
Ásott kúttól 15
Fúrt kúttól 10
Csatlakozó vízvezetéktől és vízvezeték kerti csapjától 5
Zártkertben és külterületen állattartó épület, annak kifutója, trágyalé tárolója
Lakóépülettől (tervezett lakóépülettől), szomszédos gazdasági épülettől (tervezett gazdasági épülettől) 10
Különálló elhelyezés esetén saját gazdasági épülettől 5
Ásott kúttól 25
Fúrt kúttól 10
Csatlakozó vízvezetéktől és vízvezeték kerti csapjától 5
Külterületen a belterület (a településrendezési tervben meghatározott) határától 1.000
Külterületen a közút ( a településrendezési tervben tervezett) tengelyétől 500



Vissza